64 családnak segít a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász

Országszerte összesen 20 millió forint értékben több mint félmillió darab pelenkával tudja segíteni a családokat a Magyar Katolikus Karitász és a Drogerie Markt áruházlánc közös, Együtt a babákért programjával. A Pécsi Egyházmegyében 64 rászoruló kisgyermekes család kap fél évre elegendő pelenkát.

pelenkaosztas 2015 bkÖtödik éve szervezi meg a Magyar Katolikus Karitász a Drogerie Markt áruházlánccal közös kampányát, amelynek célja, hogy kisgyermekes családokat támogassanak pelenkával. Az öt év során az Együtt a babákért program keretében több mint 1300 családot támogatott a két szervezet összesen 32,5 ezer csomag pelenkával, amelyek összértéke eddig mintegy 80 millió forint.

A közös kampány most is a nehéz körülmények között élő családokat és gyermekeiket támogatja. A kampányba 260 dm üzlet kapcsolódott be, azaz 260 család részesülhet a támogatásból országszerte. Az akció eredményeként mintegy 20 millió forint értékben több mint félmillió darab pelenkával tudják segíteni a családokat.

A Pécsi Egyházmegyében a tavalyi 22 után idén 64 rászoruló család kaphat fél évre elegendő pelenkát. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a családsegítők és a helyi karitász szervezetek segítségével már megkezdte a családok felkutatását.

 

Theme by HermesThemes

Copyright © 2021 Pécs-Egyházmegyei Katolikus Caritas Alapítvány. All Rights Reserved